idézetek

Hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié...

Jean Kennedy Smith (Very Special Arts)











2011. szeptember 27., kedd

Tiszta hang

Tiszta hangok – szubjektív
avagy,
Gondolatmorzsák egy nem mindennapi fesztiválról

Nem utolsósorban tradícióteremtés okán került megrendezésre idén május utolsó napján a Tiszta Hang Zenei Találkozó immáron második alkalommal, mely a fogyatékkal élő közönséget célozta meg, mint tehetségkutató program, és amely valamelyest túl is mutatott ezen, hiszen remek alkalmat biztosított az új kapcsolatok szövődésére, az ismerkedésre, egymás el, és befogadására – a résztvevők, és szervezők részéről egyaránt.
Az esemény főszervezője, a kecskeméti ESZII - Platán Otthon fogyatékkal élők részlegének dolgozója, Sándor Anikó volt, akinek munkája nagyon sok ember arcára csalt aznap mosolytól csillogó örömkönnyeket.

E rendezvény célja volt, a fogyatékkal élők megszólítása, továbbá egy olyan lehetőség biztosítása látens zenei képességeik kibontakoztatására, amelyhez egyrészt nekik is alapvető joguk van, másrészt terápiás jellegű tevékenységet is jelent számukra, hiszen a zene gyógyír, eszköz, és módszer az önkifejezésre.

„A fogyatékos emberek a társadalom egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megillető jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni.”  / 1998. évi XXVI. Tv./

Fontos, hogy tudjuk és tudassuk, ők bármelyikünkkel egyenrangú emberek, akiknek olykor segítségre van szükségük jogaik eléréséhez, hogy azok ne csorbuljanak. Az, hogy ez mennyiben valósul meg optimálisan össztársadalmi szinten, az adott kor társadalmi hozzáállását, és a szolidaritás, mint szociálpolitikai alapelv működésének mértékét jelzi.
Manapság, a tehetségkutató show-k világában élve tiszteletre méltó emberi gesztus volt a szervezők részéről a célközönség ilyen mérvű megszólítása.

A Három Gúnár Rendezvényház és Konferenciaközpont adott otthont az esemény nívós helyen történő lebonyolításához, melynek színvonalát és sikerét is emelték a meghívott előadók, és a zsűri tagjai, akik közéleti személyiségek, médiasztárok – nem a szó pejoratív értelmében.
Név szerint említve őket, a zsűri olyan híres előadóművészekből rekrutálódott, mint Brózik Klára, Madár Veronika, - a Jóban rosszban sorozat neves színésznői - valamint a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület ügyvezető igazgatója - Asztalos Zsolt - is tiszteletét tette a rendezvényen.

A műsor zökkenőmentes lebonyolításáért a Gong Rádió ismert hangját, Faragó Miklóst illeti az elismerés, aki formájához hűen oldott hangulatot varázsolt ezúttal nem az éterben, hanem a ’pódiumon’.

A rendezvény mind személyi - mind tárgyi szinten bővelkedett meglepetésekben, ugyanis az Irigy Hónaljmirigy utánozhatatlan szórakoztató műsora, és az ajándékhegyek után, még egy monumentális csokitortát is rejtegetett a szervezők ’meglepetés tarsolya’.
Csakúgy, mint a meglepetéseké, a támogatók felsorolása is több tíz centis listát eredményezne. Hogy csak párat említsek, fő szponzor a Bella Hungária egészségügyi termékeket forgalmazó Kft volt, de emellett természetesen sokan mások is financiális segítséget nyújtottak.

A meghívott intézményekből az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők, akik különböző kategóriákban csillogtatták meg tehetségüket, és a hallgatóság szemeit.
Voltak, akik csoportosan előadott énekkel, volt, aki önállóan vagy hangszerrel, mások tánccal próbálták a zsűrit elkápráztatni, akik szemmel láthatóan jól szórakoztak, miközben buzgón jegyzetelték észrevételeiket, hogy a végén megoszthassák szakmai tapasztalataikat és építő jellegű kritikáikat a fellépők okulására.

Egy ilyen esemény kapcsán az objektivitás mellőzése számomra nehézkes, nem csak azért, mert szakmailag némiképp bevonódott résztvevő megfigyelőként, és amatőr fotósként voltam jelen, hanem mert azt tapasztalom, hogy olyan társadalmi tabu a fogyatékosság, mint ’szociális tény’, amiről nem illik vallani. Ráadásul, itt mindjárt két tiltott területe is összefonódik a mindennapi életnek; egyik a fogyatékosság problémája, másik az ezzel kapcsolatos érzelmek kifejezése.
Érdekes paradoxon, hogy sokak - bevallom köztük olykor magam is - félünk tőlük, holott ők a legnagyobb természetességgel közelednek felénk. A paradoxon épp ebben rejlik; ha le tudnánk győzni a velük szemben kialakult gátlásainkat, sztereotípiáinkat, ők a maguk közvetlenségével és nyitottságával megtanítanának minket az érzelmek nyelvén való kommunikációra, ami a fogyatékkal élő emberekkel való foglalkozás sarokköve.

Aki részese volt mindannak az örömnek, és felszabadultságnak, amit ők egymás iránt tanúsítottak, bizonyára meghatottsággal, és tiszta emberi érzésekkel gazdagodott, és ha csak egy napra is, de talán megtanult igazán örülni, és szívből élni.
E cikk írója nemkülönben.

A fesztiválról való hazatérés részemről csak bizonyos tekintetben sikerült, mondhatni testben már otthon voltam, miközben a nap konklúziójaként még a következő gondolatkör zakatolt bennem:
A ’tiszta hangok’ legbelül vannak, és bár mindenkinek más-más adatott, de iskolázottságtól, családi háttértől, vallási hovatartozástól, bőrszíntől, politikai identitástól függetlenül mindenkinek van egy ’tiszta hangja’, ami őt, mint Embert határozza meg.

Azt gondolom, méltó befejezésként kívánkozik ide Bródy János pár sora, aki talán hasonló megfontolásból írt így:

„A lelkünk mélyén őrzi titkát a kék virág
Ahány ember annyiféle csodálatos világ.”

Füstös-Simon Zsuzsanna, Kecskemét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése