Műhely hírek online
2011. október 26., összeállította: zsupos dóra
Műhely hírek online
Az MSMME műhely hírek online netmagazinja sérült alkotók művészeti tevékenységét mutatja be. Róluk, értük, nekik, nektek!
Halloweeni rémisztgető
Október eredetileg a nyolcadik soron következő hónapunk volt a naptárban, még mielőtt a január és február hónapok hozzáadódtak az évhez.
Októberben ünnepeljük az UNESCO zenei világnapját, 1991 óta az ENSZ idősek napját, ebben a hónapban emlékezünk meg az aradi vértanukról és a köztársaság kikiáltásáról is.
A hónap végét tökfaragással töltjük, vicces jelmezeket öltünk a „sátán éjszakáján”, és városszerte a jónép agyára megyünk kissé holdkóros viselkedésünkkel.
Az MSMME töklámpásából is izgalmak ragyognak fel a sötét éjszakában! Csokit vagy csalunk!
Az álom privilégiuma
A zsirai filmszemle minden évben egyre több érdeklődőt, filmes kíváncsiskodót vonz. A szemle zsűrije immár hagyományt teremtve három szakmai értékelőből áll, melynek egyik elismert tagja a költő, kritikus és filmes szakíró Pápes Éva.
Zsirán tett látogatásának élményeiről, a filmszemlén szerzett benyomásairól olvashattok a következőkben.
Az álom privilégiuma
- filmek fogyatékosokról, filmek, ahogy a fogyatékosok csinálják -
Vajon miről álmodik ma az ember? Milyen álmokat dédelgetünk az életünkről? Egyáltalán vannak ma álmai az embereknek? Vagy a mindennapi küzdelmek taposómalmában elhaltak már az álmok is? Sajnos a statisztikák azt mutatják, hogy a fiatalok vágyképei, álmai az anyagi gazdagsággal kapcsolódnak össze, azt nem tudják, mit akarnak az életükkel kezdeni, de azt igen, hogy feltétlenül gazdagok szeretnének lenni. Mert azt tanulták és sajnos azt is tapasztalták, hogy a gazdagság a mérce, hogy akinek pénze van, az mindent megtehet. Valahogy úgy van ez, mint a Muzsikáló ezüstkecske című népmesében, ahol a király alabástrom palotáját őrző katona a hideg téli éjszakában arra a következtetésre jut, hogy milyen jó is a királynak ott benn a meleg dunnák között, míg ő itt az őrhelyén fagyoskodik. Föl is írja a hibátlan szépségű alabástrom falra: Akinek pénze van, az mindent megtehet, akinek pénze nincs, semmire se mehet! S a mese története éppen azt göngyölíti fel – nagyon aktuálisan – hogyan jut el a katona erről a meglehetősen destruktív és önpusztító illúziótól annak a felismeréséig, hogy az igazi gazdagság hol és hogyan is érhető el a világban. Mivel azonban a mai gyerekek, a felnőttek nyomán, nemigen olvasnak népmeséket, így ezt a tudást nagyon nehezen tudják megszerezni, valószínűleg van, aki sohasem tudja ezt belátni, mert a belátáshoz nagyon nehéz út vezet, amint a mesebeli katonának is egy földalatti börtönben kellett kitalálnia, hogyan is működik a világ valójában. Nem ellentmondás ez? Éppen a föld alatt kell kitalálni, hogyan menjenek a dolgok odafönt? – kérdezhetnénk. S ha nem tudunk álmodni, akkor erre az ellentmondásra nem is tudunk válaszolni. Mert az általános vélekedéssel ellentétben a mese – ahogy az álom is! - azt az igazságot közvetíti, hogy a boldogság és megelégedettség olyan belső erőktől függ, mint az önmagunk kiművelése, mint a belső erőforrások megtalálása, bánni tudás az anyaggal, társakkal való szövetkezés, a szeretet megélése. Micsoda idejétmúlt gondolatok! Próbálnánk csak ezt előadni egy kamaszokkal teli iskolában! Azt hiszem, pillanatok alatt kinevetnének, legjobb esetben is megmosolyognának. Hiszen az ő tapasztalati világunkban – amit tőlünk, felnőttektől tanultak – a világ nem így működik. Ott igenis az számít, kinek mije van: pénzben, hatalomban, a többi lényegtelen…
(a cikk folytatása elérhető az http://msmme-msmme.blogspot.com/2011/10/az-alom-privilegiuma.html linken)
„Karitatívoskodás”
A Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthona és a Nagyháti Túzok Sport Egyesület Jótékonysági bált szervez!
A bál apropója nem más, mint a balamzújvárosi otthon értelemben akadályozott ellátottjainak életminőség javítása a befolyó összegekből.
2011. november 5-én minden érdeklődőt szeretettel, tombolával, élő zenével és egy igazi erdélyi fogásokban bővelkedő vacsorával várnak a szervezők!
Koncört
2011. október 29-én HANGADÓK koncert Veszprémben a Belvárosi Üzletházban. A Családi Nap rendezvény 9 és 15 óra között vár minden kedves (és kedvetlen) érdeklődőt a Szeghlety utca 1 szám alatti impozáns, tipp-topp üzletházban.
Tehát, ne feledjétek: szombat, Veszprém, HANGADÓK koncert!!!
(a belépő miatt pedig ne fájjon a fejed!)
Hathatós hangulati hatás
Előző havi számunkban közöltük Asztalos Zsolt, az MSMME elnökének „Hangulatok” című fesztiváli értekezését. A következőkben a megvadult elnöki klaviatúra nyomán ismerkedjetek meg az Alternatív képszínházzal, úgy is mint fogalom, mint önálló kezdeményezés, és mint sikeres, feltörekvő színházi műfaj!
Hangulatok II. – Tágra zárt kapuk
Hír 1. : Az MSMME kulturális fesztiválja mellett az utóbbi években egyre több olyan megmutatkozási lehetőséget kapnak művészeti csoportjaink, ahol a bemutatkozás integrált közegben történik, pl. Művészetek Völgye, Sziget, Liget Fesztivál…
Hír 2. : A Zsirai Művészeti Műhely több művészeti ágban segíti a fogyatékos alkotók kiteljesedését, a rajz- és festőszakkörtől, a fotó- és filmszakkörön és mozgásszínházon át az alternatív képszínházig…
Két hír, melynek látszólag semmi köze egymáshoz. Látszólag. Ugyanis július 29-30-án immár hagyományosan Zsámbék adott otthont a Határokon túli és hazai Amatőr Színjátszók XX. Fesztiváljának, ahol a nyitónap a Zsirai Művészeti Műhely bemutatkozása jegyében zajlott.
A fővárosi intézményben régóta hangsúlyos szerepet játszik a művészeti foglalkoztatás, olyan programok megálmodói zsirai barátaink, mint a homokszobrász fesztivál, és a speciális filmszemle, és olyan társulatok otthona az egykori Rimanóczy kastély, mint a KOMISZ. Ismerhetjük őket a kulturális fesztiválokról, de ott voltak a Nemzeti Színkottás Zenekarban is. Képzőművész körük alkotóinak festményeiből az egri művekkel közös kiállítást rendeztünk 3 éve Pécsett, azóta kettejük önálló tárlattal jelentkezett Sopronban. Egyszóval széles az az út, melyen járnak ők…
Zsámbék. Romtemplom, rakétabázis és egy könnyed, minden kötöttségtől mentes, jó hangulatú és fiatalos amatőr színházi fesztivál. Egy fesztivál, ahol mintegy 100-150 fiatal előtt vált nyilvánvalóvá aznap, hogy sérült társaik éppúgy közölni szeretnének valamit a színpadon, mint ők. És talán többet is közöltek számomra, mint Brahms és a macskák. Akik ott voltak, átléphettek egy Kapun, amely egy másik világba vitte őket. Egy őszinte világba, ahol sok mindent megláthattak…
Láthatták Fábián Gábor fotóit, ahogy azok az otthon lakóit, azokat az arcokat mutatják be, akik a zsirai kastélyban élik mindennapjaikat. Láthatták arcvonásaikat – feketén-fehéren – a portrékon, s aztán ugyanazokat az arcokat maguk mellett a nézők soraiban, majd a színpadon. Arcok a múló időben.
Láthatták a rajzszakkör festőinek műveit, csak néhányat említve: Kalóz, Bohócok, Pillangók, Keresztre feszítve. Álomszerű színek, formák, és villanások, lendületes ecsetvonások. Feketén-fehéren látjuk és láttatjuk őket, miközben életük, álmaik, és alkotásaik színesebbnél színesebbek…
A Zsirai Művészeti Műhely szélesre nyitotta kapuit, az amatőr színjátszók és kritikusok láthatták azt is, ami sokaknak láthatatlan. Az intézményi mindennapokat mutatta be két kisfilm – az Angyali vidéken megrázó vallomás, míg az Egy napom, ha véget ér kordokumentum, – melyekben minden és mindenki benne van, amitől és akitől egy ilyen intézmény otthonná lesz. Láthatták a fogyatékos személyeket emberi mivoltukban, esendő létükben, majd élőben a színpadon. Mert az alternatív képszínház előadásaiban – Az elhagyott madár, Mindenen túl – ugyanők mutatták meg magukat, jelezve, hogy minden életben vannak titkok, s olyan képek, amik talán soha nem kerülnek felszínre. Kép – Színház…
Úgy vélem, e négy aktus külön-külön is nagyon intenzív érzelmeket korbácsol – melyek után az életünk már többé nem lehet az, ami korábban volt – de így együtt, egymás után, különösen nagy hatást gyakorol. Kapu egy őszinte világba…
És végül láthatták őket játszani Molnár Ferenc Ibolyájában is, KOMISZ módra.
Az a júliusi este ott Zsámbékon különleges volt. Adott valamit… valamit, ami nem kézzelfogható, nem elmondható. Csak megélhető… Amit csak a lelkében érez az ember, s hiszem, hogy ezt az érzést mindenkinek meg kell élnie, s hagynia, hadd sodorja magával.
Aki ott volt, adós maradt, ahogy azt a kassai színház igazgatója megfogalmazta. És adósnak lenni jó… aki ott volt, maga is több lett… Tágra zárta lelkének kapuit…
Asztalos Zsolt, MSMME
A zsirai otthon lakói és dolgozói ritkán unatkoznak! (?) Ezt bizonyítja be számunkra Szalai Péterné Gitta is, nyári erdélyi útjuk során szerzett tapasztalataik felelevenítésével. Látogatásuk célja nem titkoltan egy KOMISZ turné leszervezése volt….
Erdély, édes Erdély
Amikor sok-sok évvel ezelőtt Nemeskürty István tanár úr Erdély, édes Erdély! című kötetét olvastam, még csak álom volt, hogy az abban megismert meseszép világot valaha élőben is megláthatom. Aztán mára úgy hozta a sors, hogy a Zsirai Művészeti Műhely alkotásait látva, olyan ötlet született, hogy ezen kincseket meg kell osztanunk az Erdélyben élő magyarsággal is. Így történt, hogy augusztus 8.-án reggel, fedélzetén 8 utassal elindultunk mikrobusszal, hogy terveinket valóra váltsuk.
Célunk az volt, hogy kapcsolatot építsünk ki a jövő évre tervezett színházi turné számára. Utunkat a Szivárványhíd Alapítvány támogatta, amelynek néhány tagja szintén elkísért bennünket az útra. A kuratórium elnöke, Mózs Ernő bácsi, már számtalanszor járt Erdélyben, így jól felkészülve számos információval egészítette ki az ott látottakat, hallottakat. Dumovits atya pedig a csoport lelki és imaéletét vigyázta és irányította az 5 nap során.
Utunk először Kolozsvárra vezetett, ahol a Szent Mihály templom mellett lévő, Fadrusz János alkotta Mátyás lovas szobrot is megcsodálhattuk. Rövid pihenő után továbbsiettünk, hiszen meg kellett érkeznünk Medgyesre, első állomáshelyünkre, a Kolping Házba. A rövid éjszaka után megismerkedtünk Pál atyával, aki mesélt nekünk a Duna deltabeli fogságáról, s akinek mi pedig a színházi tevékenységünkről beszélhettünk. Megígérte, hogy amiben tud segít nekünk, akárcsak Borbély Kiss László, akivel szintén fel tudtuk venni a kapcsolatot. Aztán elindultunk, mert sok száz kilométer várt még ránk. Farkaslakán megálltunk az Ábel trilógia nagy szerzőjének, Tamási Áronnak a sírjánál, majd Lövéte felé vettük az irányt, hogy ellátogassunk egy kedves családhoz, ahol megismerhettük az igazi magyaros vendégszeretetet. A háziak helyi ételkülönlegességekkel kedveskedtek nekünk. Volt rókagomba pörkölt juhtúrós puliszkával, leöblítve a kedvelt cuici sörrel. De mindenek előtt pálinka, amely egész utunk során – mértéktartóan ugyan, de – fontos momentumként jelen volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy e nemes ital az út során gyógyszerré avanzsálódott, egyszerre töltve be a vérnyomáscsökkentő, a szívgyógyszer, a fertőtlenítő és a gyomorjavító szerepét. A pálinka osztás szertartását F. Gábor kollégám végezte precízen, kitartóan, egy alkalmat sem mulasztva el. Szorgalmas munkája eredményeként, kinevezte magát határon túli pálinka koordinátornak és terapeutának, mely tisztségét Igazgató úr megerősítette azzal a kiegészítéssel, hogy a címet idehaza is megtarthatja elhagyva a határon túli jelzőt. Még aznap megnéztük a helyi tájházat, ahol megismerkedtünk egy népművészeti csoport vezetőjével és megbeszéltük, hogy kölcsönösen meglátogatjuk egymást. Kedden este Hargitafürdőre érkeztünk, ahol az esti tűz lobogása mellett ízes magyar szót hallgattunk, s bizony csak késő este tértünk nyugovóra. Szerdán hideg, esős reggelre ébredtünk, de hát Petőfi óta tudjuk, hogy „a lelkesedést a víz nem olthatja el”, így nekivágtunk, hogy a Hargita fenséges hegyei, fenyvesei közt felkeressük a Gyilkos tót, beleremegjünk a Békási szoros félelmetesen szép szikláinak, vízeséseinek, gyors folyású patakjainak látványába. A természet eme emberfeletti alkotásait látva megérthettük, hogy milyen csekély is a földi lét. Hazafelé Csíkszeredén aztán kissé visszazuhantunk a valóságba, s a Kaufland bevásárló központban vásároltakkal visszatérünk a szálláshelyre. Ezen az estén egy szép és megható eseményre került sor, hiszen egyik kollégánk ezen a napon ünnepelte 33. születésnapját. Az erre a napra már kis családdá kovácsolódott csapat egy emberként készült az eseményre. Ünnepi – ez alkalomra átköltött – verssel, virág (gyüvőtiny) csokorral, pezsgővel és sok-sok szeretettel leptük meg az ünnepeltet. Hajnali háromkor már dilemmában voltunk, hogy a tartalmas beszélgetés után érdemes-e lefeküdni, hiszen tudtuk, hogy aznap még Csíksomlyóra is el kell jutnunk. Így is lett! Nemcsak a Mária kegyhelyet néztük meg, de eljutottunk a csíksomlyói búcsú völgyébe is. Elutaztunk az 1000 éves határig, ahol a csángó magyarok földjén megtekinthettünk egy háborús bunkert, várt ránk egy vasúti múzeum és egy kápolna is. Aznap időben hazamentünk Hargitafürdőre, miután rájöttünk, hogy szálláshelyünk nevezetességeit alig ismerjük még. Elmentünk hát az új fatemplomba, ahol egy fiatal plébánossal és kedves magyar híveivel ismerkedtünk meg. Bekukkantottunk a „büdös gödörbe”, amely gyógyászati helyen sokan várták gyógyulásukat. Megkóstoltuk a helyi borvizet, a Csorbalevest, az ordát, a kukujsza lekvárt, s a vadmálnát az út szélén. Medvével ugyan nem találkoztunk, pedig mint kiderült, nem ritka a vidéken. Veszélyes viszont a vipera, mellyel szerencsére nem kellett közelebbről megismerkednünk. Utolsó esténken az alkony beragyogta a Hargitát, s mi fent a hegyen úgy éreztük, hogy körülöttünk terül el a mennyország. Örökre megőriztük az elénk táruló képet, mely valószínűtlenül szép és megkapó volt. Reggel vegyes érzésekkel ébredtem; a hazavágyódás és a még úgy ittmaradnék érzésével. Hazamenni oda, ahol várnak ránk, s ittmaradni, ahol béke és nyugalom van. Egy helyen, mely visszahozott valamit abból a gyönyörű és felhőtlen gyermekkorból, amelyben valaha otthon éltem. Aztán elindultunk. Hazafele megálltunk egy ismerős családnál Göcsön, majd Korondon, ahol kedvünkre válogathattunk a szebbnél szebb áruk, népművészeti termékek közül. A hazaúton még megcsodálhattuk a Tordai-hasadékot, Nagyvárad református templomát és a püspöki palotát. A búcsúvacsora már hazai földön Berettyóújfalun zajlott. Onnan már csak autóbusz vezetőnkért aggódtunk, aki türelemmel és kitartással vezette le a sokszáz kilométert, olyan biztonsággal, hogy még a gondolat sem merült fel bennünk, hogy bármi baj is érhetne bennünket.
Hajnali kettőkor érkeztem haza, s furcsa, de jól eső érzéssel gondoltam arra, hogy reggel egy távoli magyarföldön otthon ébredtem, s most itthon hajtom álomra a fejem, hagyva, hogy hatalmába kerítsen az álom. Fejemben még kavarogtak az emlékek, s visszhangzottak Nemeskürty szavai: Erdély, édes Erdély!
Szalai Péterné Gitta, Zsira
Polska
Októberben külhonba utazhattak Egyesületünk regölyi művészeti csoportjai, a Keyboard Color Music Band és a Hully Gully Tánccsoport. Szarvasné Rita felkészítő tudósítása enged most nekünk bepillantást lengyel barátainknál tett látogatásukról.
Regölyiek Lecznában
Az idén ránk esett a választás, hogy a VAX és a balmazújvárosiak után mi képviselhessük az MSMME-t, s ezáltal hazánkat is egy lengyelországi nemzetközi fesztiválon, Lecznában.
Szeptember 29-én indultunk, és egy éjszakai utazás után reggel érkeztünk szálláshelyünkre, Lublinba. A szállásra korán értünk oda, s kihasználtuk a lehetőséget, hogy megismerjük a várost a délelőtt folyamán. Nagyon fáradtak voltunk az utazástól, valószínűleg ezért is láttuk az egész helyet morcosnak és szürkének. Majd délben elfoglaltuk a szállást, s indultunk Lecznába, a fesztivál helyszínére. Ahogy elindultunk, elkezdett kisütni a nap, s innentől kezdve Lengyelország és a fesztivál végig ránk mosolygott.
A korai vacsora után újra a szállás következett, ahol nagy nehezen, de lett világításunk, meleg vizünk. Hurrá, teljes a komfort! Ennél többet már nem kívánhattunk e napon.
Másnap indultak a programok, megkaptuk a fellépés sorrendjét, s ahogy közeledett a szereplés, egyre bizonytalanabb lettem, hogy biztosan jó lesz-e, vajon elegendő volt-e, amit gyakoroltam velük?
A zenekar kezdett. Szétment a függöny, és már meg is kaptuk a biztatást lengyel barátainktól. Taps, taps, taps! A zenélés alatt egyre jobb lett a hangulat. A csarnok hátsó részében táncoltak, s mikor felcsendült az Omegától A gyöngyhajú lány, velünk énekeltek. Ennél nagyobb elismerés nem is kell.
Következtek a táncosok. Először az angolkeringő. Mindenki izgul, a tánc alatt jár a szám, mondom a lépéseket, sehol egy mosoly, mindenki összpontosít, figyeli, mit mondok. Bizonytalanok vagyunk, úgy látszik hiába volt a sok-sok gyakorlás. A csarnokban síri csend, ránk figyelnek, majd megszólal a taps. Siker! Innentől kezdve már minden egyszerű volt. Jött a Rocky, majd a Haccáré, s a táncosok felszabadultan, magáért a tánc öröméért táncoltak. A siker nem maradt el.
A fellépések után Mrs Maria, a vendéglátó és főszervező asszony, illetve fia, Lukas kedves, játékos feladatokat, dalokat tanított nekünk, s a többi fellépőnek. Hab a tortán, hogy az esti rendezvényen végig a zenekarunk adta a talpalávalót.
Úgy gondolom, hogy a fesztivál könnyed hangulata, az egymásra figyelő, szurkoló fellépők számunkra is meglepő, sok-sok biztató tapsa, sikerünk örökre emlékezetessé teszi számunkra e napot.
Eljött a vasárnap. Mrs Maria meghívott minket a vasárnapi misére. Számomra, s a talán a többiek szára is meglepő volt, hogy itt mennyi a hívő ember, mennyire tele van a templom. Jó volt látni!
Ezt követően táncosaink a templomban angolkeringőt adtak elő. Gyönyörű volt, ahogy a lányok, mint kis angyalok repültek az oltár előtt.
Visszamentünk a fesztivál helyszínére, ahol elkezdődött a díjkiosztás. Meglepetésünkre mind a két csapat (az előző évhez hasonlóan) elhozta a fődíjat. Ugye, hogy mosolygott az a nap?
Fesztiválzárás után Mrs Maria meghívott minket saját intézményükbe, nézzük meg, hogy ők hogyan, milyen körülmények között dolgoznak, foglalkoznak a fiatalokkal. Busszal érkeztünk a szép, modern, családias otthonhoz. Mrs Maria, mint egy jó háziasszony megmutatott mindent. Örülhet, aki ide jár. Saját kert, virágok, erdő fogadott minket, és minden, ami szükséges a munkához, a családias neveléshez. Öröm volt látni, jó lenne, ha mindenhol ezt tapasztalhatnánk.
Nagyon gyorsan eltelt a fesztivál ideje. Másnap reggel rengeteg élménnyel indultunk haza. Úgy gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak felejthetetlen volt e néhány nap Lengyelországban.
Bebizonyosodott a mondás, miszerint:
„Lengyel, magyar két jó barát, Együtt issza sörét, borát.”
Szarvasné Rita, Regöly
Művész-portya a’ la Polska
14 óra buszon eltöltött utazás alatt gondolatban megjárod a nyúlüreg legmélyebb bugyrait. Minden porcikád sajog, végtagjaid zsibbadnak, a feneked kockaformát ölt, a fejed pedig nem tudod jobbra-balra mozgatni (robotzsaru életérzés).
Magadhoz térve felméred helyzeted, és szomorúan bár, de bevallod önmagadnak: annyira fáradt vagy, hogy jóformán fel sem dob a tudat, hogy egy több mint 1000 éves állam egyik leggazdagabb provinciájában veted meg éppen lábaid (ellenben tapsikolsz örömödben az első szembejövő mobilwc láttán).
A katolicizmus melegágyában fészkelünk, az egykoron szovjet befolyási övezet mára gyorsan fejlődő, modern országgá nőtte ki magát (bár például homoszexualitásról továbbra se akarj cseverészni senkivel).
Beszélhetnénk még a száraz tényekről, úgymint a lengyel konyhaművészet egészen sajátos ízeiről (!), az EU soros elnökségről, a természeti kincsekről, no meg arról, hogy továbbra is John Paul dö szekönd folyik még a csapból is.
Elme-szárazság helyett tehát: „a történet teljes mértékben igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.” – merci Monsieur Vian!
A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület művészeti csoportjai 2009-ben hódítottak maguknak először teret lengyelföldön.
Lengyel-magyar – közhelyek nélküli – szoros barátságunk évekkel ezelőtt vette kezdetét Portugáliában (s 2 mondaton belül máris milyen nemzetközivé tettem az eseményeket), mely azóta is töretlenül ível anyagi – nyelvi – kulturális korlátokon át.
A nemzetközi művészeti találkozó színhelye Lubelski megye egyik bűbájos gyöngyszeme, Leczna.
Eltévedni még akarva sem lehet a megközelítőleg 10 ezer fős városkában, nem meglepő továbbá, hogy városnéző körutunk során lépten-nyomon fából készült templomokba ütközünk, számos iskolaépületbe és ital elosztóegységek sokaságába (mennyei lélekfűtő Zubrovka!).
2009-ben végre sikerült volna egy lengyel pecsétet is összehozni az útlevélbe (kár, hogy 2004-ben lejárt a szavatossága).
A balmazújvárosi Wywaras Dance Group, a várpalotai Lasho Lecso zenekar és szerényszemélyem 4 napon át élvezhettük a lengyel vendégszeretetet. Mindeközben fellépések itt, zene ott, mise után, ebéd előtt, nagy sikert aratott a latin táncegyveleg és az autentikus cigány folk muzik, de ez még semmi.
Sétáltunk a Visztula partján, vettünk kamu-aranyat a tipik lengyelpiacon, ingyen zenéltünk bárhol-bármikor (amúgy is olyan trendi most ez az utcazenélés, nem?), és természetesen nem voltunk elrontói semmi felkínálkozó jónak!
Idén októberben ismét külföldiába indultunk, némi, sikeresnek ígérkező művész-portyázás reményében. A regölyi székhelyű Hully-Gully Tánccsoport valamint a Keyboard Color Musik Band vendégszereplésével újfent „celebek” voltunk.
Egy kis keringő, mindörökké Elvis-mix, néhány Omega sláger és a zsűri szeméből patakokban folyt a könny (fene se gondolta volna, hogy a Gyöngyhajú lány ekkora nemzetközi sláger…), de ez még semmi!
Vendéglátó lengyel partnerszervezetünk, Figiel művészeti csoportja ajándék színházi előadással készült, Psychomachia címmel. Szerelmi hármas, bonyodalmak, Isteni beavatkozás, és természetesen a jó mindig elnyeri méltó jutalmát.
A Két lengyelországi út kapcsán sikerült nyelvújító posztra is szert tennem. Megalkottam a „fíling klisé” fogalmát. Tudod ezek olyan cselekvések, melyek már majdnem közhelyesnek mondhatóak, de annyi „fíling” van bennük, hogy ettől egyedivé, megismételhetetlenné válnak.
Így szőrmentén elmondható, hogy jártunk egy országban, ahol a miniszterelnököt talán Donald kacsáról nevezték el (Donald Tusk), ahol mindenki folyton mosolyog, ahol szívesen bármikor megtanítanak veled néhány polszka népdalt, és ahol a vodkát folyékony kabátként emlegetik, de ez még semmi.
Ahol a templomban a vasárnapi mise közepén az atya fogyatékos embertársaink munkájához kér áldást, és kitartást. Ahol a fogyatékos művészek színházi – színpadi előadásai akkora, vagy talán egy kicsit nagyobb figyelmet is kapnak, mint ép társaik bemutatói.
Na, ez már valami!
Dzikuje, Dórike
