idézetek

Hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié...

Jean Kennedy Smith (Very Special Arts)











2011. április 7., csütörtök

Műhely hírek olnline

műhely hírek online
2011. március 25. összeállította: zsupos dóra


Műhely hírek online

Az MSMME műhely hírek online netmagazinja sérült alkotók művészeti tevékenységét mutatja be. Róluk, értük, nekik, nektek!


Programterv - Újratöltve

Mint azt legutóbb írtam, tavaszodik… Aztán mégis visszaköszönt még a tél egy időre, s úgy tűnik, csak most, március utolsó napjaiban mondhatjuk el, valóban kisütött a nap.
Napfény szűrődik be az egyesületi iroda ablakán is… mégis borús a hangulatom. Az Egyesület helyzete, a mindent – legalábbis programjainkat és létünket – meghatározó anyagi bizonytalanság mit sem változott az elmúlt hónapokban. Ezért is szükséges a 2011. évi kulturális programterv újragondolása…

Sok mindent terveztünk ez évre, ugyanolyan lelkesedéssel láttunk a megvalósításhoz, mint korábban – némely dolgot meg is csináltunk – és látjuk már azt is, mi az, amit még be tudunk vállalni. Ám lehetőségeink végesek…
Előbb az utóbbi évek leglátogatottabb egyesületi festménykiállítását szerveztük meg Egerben, majd a hagyományosan ugyanitt rendezett képzés keretében 36 résztvevő merült el a művészetek tengerében.
Mi is volt ez? A művészetek hete – ahogyan a filmesek megfogalmazták – vagy művészet határok nélkül – tekintve, hogy a magyarok mellett lengyel, német, török, francia és bolgár kollégák is közreműködtek a műhelymunkában. Életünk a tánc – ezt érezték Botond Béla tanítványai, Kepes nyomdokain jártak a képzőművészek, fény és árnyék járta be a Pinceszínházat. A speciális szakmai tanfolyam sokat követelt (leginkább kitartást) és sokat adott (leginkább lehetőséget), azoktól illetve azoknak, akik élni tudnak vele, s akik adták magukat. Motion and emotion.
Tartottunk még egy előkészítő megbeszélést a lengyel, francia és dán kollégákkal, melyen egy nemzetközi táncműhely megszervezését véglegesítettük. Jóreménység szerint a projekt eredménye a pécsi fesztiválon lesz látható.

Pécs! A kulturális fesztivál korábbiakban közölt időpontja módosult, – mint fentiekben említettem, bizonyos tényezők miatt alkalmazkodnunk kell a lehetőségekhez – egy héttel korábban „látszunk” majd a mediterrán hangulatok városában: Játszva látszom – Speciális Művészeti Fesztivál 2011. június 23-27. Pécs.
Bejelentkeztek már dán, francia és lengyel csoportok a programsorozatra, – a fesztivál keretében konferenciát, kiállításokat, koncerteket szervezünk, bízva abban, hogy tudunk meglepetést szerezni a résztvevőknek – és április elején megjelenik a magyar nyelvű felhívás is, melyet egyesek már hiányoltak az elmúlt napokban. Vannak még eldöntetlen kérdések…

Korábban regionális kulturális találkozók előzték meg az országos rendezvényt, melyekről ez évben le kellett mondanunk – részben legalábbis, mert az Egyesület nem tudja támogatni ezek rendezését. Ennek ellenére tagintézményeink közül néhányan felvállalták a szervezést, így mégiscsak lesz fesztivál pl. Orosházán május 11-én.

Ugyancsak módosítanunk kellett az eredetileg áprilisra tervezett színkottás zenei tábor időpontját, korántsem olyan egyszerű ugyanis egyeztetni a Nemzeti Színkottás Zenekar fellépéséhez kapcsolódó igényeket. Gondoljunk csak bele, szállás és étkezés a tagok részére, fellépési lehetőség az adott helyszínen, ezúttal Gyöngyösön, egy gálaest megszervezése más fellépőkkel, továbbá egyeztetés a meghívott vendégművésszel, és… nem sorolom tovább. Mindenesetre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a terv megvalósul: IX. Színkottás Zenei Tábor, 2011. május 9-13. Gyöngyös, ezen belül május 12-én a Nemzeti Színkottás Zenekar koncertje St. Martinnal a Gyöngyök-ben.

Jő április hava… többen azt mondták az elmúlt hetekben, talán fel kellene adni, én viszont azt gondolom, már nincs mit veszíteni. Még egy lépést meg kell tennünk… Hívunk hát mindenkit, tagokat és nem tagokat egyaránt, hogy jöjjenek el a pécsi speciális művészeti fesztiválra!
Ott kell legyünk mindahányan: sérült alkotók, segítők, felkészítők, intézményvezetők. Akik nem jártak még az MSMME fesztiváljain, azoknak azért, hogy megismerjék ezt az életérzést, megismerjék a megmutatkozás e nem mindennapi lehetőségét – addig, amíg mód van rá. Így megtudhatják, mit veszíthetnek. Akik évek, évtizedek óta részesei a Speciális Művészeti Műhely fesztiváljainak, azoknak azért, mert tudják, életük szerves része e nagyszerű esemény, örömünnep, amit nem hagyhatnak ki – s talán ez lesz az utolsó ilyen. Ők már tudják, mit veszítenek.
2011… Pécs… Fesztivál… A vég jön el, vagy új kezdet elé nézünk???
Asztalos Zsolt, elnök, MSMME


Egy ötlet… Két nap… Három perc…

2011. április 18-19-én „Itt és Most” címmel filmnapokat szerveznek a zsirai szociális otthon lakói és munkatársai.
Várják mindazon érdeklődők jelentkezését, akik szívesen készítenénk 2-3 perces rövidfilmet, melynek csupán a fantázia szabhat határokat. A rendezvényen készült filmek értékelésre kerülnek, az ajándékokon túl a legjobb 3 film alkotója meglepetés díjban is részesül!
Jelentkezési lapok: efozsira.hu


Pécsi Múzsa

Mint azt ti is tudjátok az idei évben a 2010-es év Európa Kulturális Fővárosa cím tulajdonosa, Pécs ad otthont az MSMME soron következő nemzetközi kulturális fesztiváljának.
Bár az időpont kitűzése nehézségekbe ütközik, iparművészeti kiállításunk témájául remek táptalajt biztosít a művészeti értékekben gazdag megyeszékhely!
Fehér István sorait idézném az érdeklődés felcsigázására!

Alkalmasnak érzem a pillanatot alkotótevékenységünk átrendezésére, a napi megszokott munkafolyamatok újara gondolására, különös tekintettel a képző- és iparművészeti kiállításnak megrendezésének ürügyén.
Ne nyugodjunk meg! Ne elégedjünk meg azzal, amit már tudunk! Éljünk, a Pécs nyújtotta lehetőségekkel! Ez a város oly sokat adott és ad Magyarország, - és bátran mondjuk ki a világ – alkotóművészetéhez, hogy mi sem tekinthetünk el a hely szellemétől és igenis kellő impulzussal kell, hogy szolgáljon számunkra – akár – új alkotások létrehozására is.
Mindenekelőtt legalább három nevet ajánlanék a figyelmetekbe (mindegyik lekövethető a könyvárakban és az interneten is). A Zsolnayak, káprázatos szín és formavilág miért ne jelenhetne meg a kisplasztikákban, üveg és tűzzománc alkotásokon. Kis odafigyeléssel, szokatlan megoldások keresésében, törekvésünkben találhatunk új kitörési lehetőségeket.
Kosztka Tivadar látomásai, ihlető ereje, monumentális témakezelése, - szerintem – minden alkotó művésznek és műhelynek „élesztőként” kell, hogy szolgáljon témaválasztásban, ecsetkezelésben és kidolgozottságban egyaránt.
Vasarely szemkápráztató vonalai, színeinek mozgalmassága, formáinak dinamizmusa elől pedig senki nem tudja elfordítani a tekintetét. Nem ma találta ki. Tapasztalatait – minimum – installációs megoldásainkban kellene hasznosítani!

És ha az imént felsorolt alkotókhoz hozzáveszem a város nyújtotta egyedi épített környezetet, az Európai Kulturális Főváros elvárásainak maximálisan megfelelő balett, bábszínházi és színházi potenciált, illetve azt a zenei minőséget és sokszínűséget, amit Pécs ad folyamatosan Magyarországnak, azt hiszem meg kell ragadnunk a pillanatot, élnünk kell a befogadó város nyújtotta lehetőségekkel.

-          Jó lenne, ha már jóval megérkezésünk előtt, magunkba szívnánk a város különös levegőjét és megismerkednénk alkotóinak szellemével!
-          Jó lenne, ha a fesztiválhelyszínünk visszaköszönne az alkotásaikon!
-          Jó lenne, ha a látogatóinknak sajátos látásmódunkból tudnánk visszatükrözni, illetve újra fogalmazni az általuk ismert várost és műalkotásokat!
-          Jó lenne, ha ezeket a sorokat nem teherként, hanem ötletként, baráti biztatásként, esetleg egy huncut kacsintásként fogadnátok!

Jó lenne, ha egy könnyed mozdulattal meg tudnánk hajtani a fejünket, hogy a homlokunkat ajkaival illethesse egy bűbájos hölgy, a Pécsi Múzsa!
Fehér István, művészeti vezető, MSMME

(Remélem a Pécsi Múzsa már most mindenkit elbűvölt, mivel az idei iparművészeti kiállítás kiemelten fontos mind az Egyesület, mind pedig a fogadó város, Pécs számára. Reméljük a júniusi tárlat megnyitó nemcsak Pécs, de az MSMME alkotóinak hírnevét is öregbíti majd!)


Művészetek hete

Az elmúlt héten, immáron 19. alkalommal Agria városa adott otthont speciális szakmai továbbképzésünknek. Nem szaporítanám a szót (majd később), a film és a képek önmagukért beszélnek!



A hetedik művészet

A hetedik művészettel ért véget a művészetek hete Egerben, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület hagyományos speciális szakmai továbbképzésén. Egy nagyon intenzív és sokoldalú hét van mögöttünk, mely - véleményem szerint - minden oldalról sikeresnek mondható. Az egyesület életében először indult filmes továbbképzés, melynek megtartására engem kértek fel a szervezők. Ez úton is köszönöm Elnök Úrnak és a művészeti vezetőnek a megelőlegezett bizalmat.

Ahogy már említettem ez egy új kezdeményezés volt ami magával hozta, hogy mindent az alapoktól kellett kezdeni és mindent a speciális képzésre kellett felépíteni. A filmkészítés már magában is nagyon nehéz és komplex feladat, ami a különböző művészeti ágak érintésétől és a technikai alapfeltételétől is függ. Célunk az volt, hogy a hallgatók kedvet érezzenek a filmkészítésre, hogy hazatérve munkahelyükön fogyatékkal élő társaikkal is megosszák ezt az ismeretet. A tanfolyamon résztvevők megismerkedhettek a dramaturgiával, a filmezés nyújtotta korlátlan lehetőségekkel és szabadsággal, a nehézségekkel, az alapvető videotechnikai ismeretekkel, képi látásmóddal a kamerahasználattal, a forgatások aprólékosságával és hangulatával, a filmvágással és annak ritmusával, továbbá némi software ismerettel.

Az ország különböző intézményeiből öt és Lengyelországból egy hallgató vett részt a képzésen.
A hét első napja jobbára a személyes tapasztalatok megosztásával és az ismerkedéssel telt, így kedden már kissé oldottabb hangulatban tudtuk átbeszélni a filmkészítéshez elengedhetetlenül szükséges elméleti részt. Izgalmas volt a résztvevők sokszor eltérő irányból tett érdeklődése. Még a második nap délutánján - közkívánatra - elkezdődött a forgatás, amit a közös ötletekből összeállított forgatókönyv alapján kezdtünk. A film a speciális szakmai tanfolyam minden művészeti műhelyét megkísérelte bemutatni egy szórakoztató humoros etűd formájában.
Azt hiszem, hogy a forgatás hangulata mindnyájunkat magával ragadott, ekkor éreztem meg először, hogy egy új csapat, egy összetartó stáb van kialakulóban. A hét közepére már mindenki tette a dolgát, csodálatos érzés volt ebben a légkörben dolgozni. Olyan emberekkel zárt össze a sors ebben a pár napban, akikre nagyon büszke vagyok és büszke vagyok arra is megismerhettem őket.
Szerdán érkezett körünkbe Halmy György filmrendező, aki egy másik dimenzióra irányította a figyelmet. Az ő általa bemutatott világ a filmrendezés mélységeire irányult, az alkotó és az alkotásának összetett viszonyát egy előre kigondolt dramaturgia mentén bontakoztatta ki a hallgatóság számára. Az elsőre talán ijesztő sűrűségű ismeretek a rendező előadása után és az újabb közös forgatások végeztével nyertek értelmet. A csütörtöki napot szinte teljes egészében az utómunka határozta meg. A számítógépes folyamtok során mindenki megtapasztalhatta a vágás szabadságát, lehetőségeit, sokoldalúságát és megérezhette a film helyes ritmusának fontosságát.

Pénteken minden műhelyvezető, így én is megkíséreltem összefoglalni és bemutatni a hét során elvégzett munkát és annak eredményét, ami a mi esetünkben öt egyéni vizsgafilmből és a már említett közös rövidfilmből állt. Egymásért és a kialakult közösségért is szorítottunk. Az izgalmat tovább fokozta, hogy a filmkészítők mutatták be utoljára munkáikat, melyeket a képzés első alkalma miatt nem lehetett mihez mérni. Minden kétséget és fáradságot kárpótolt a szinte berobbanó taps és ováció, ami a filmek vetítését követte. Nagyon kedves volt számomra, ahogy a hallgatók nevezték a csapatunkat: "a filmkészítés workshop első fecskéi". 
A rendelkezésünkre álló egy hét nagyon kevés volt, de bízom benne, hogy az alapvető filmes látásmód kialakulhatott és hasznos ismereteket vihettek magukkal a résztvevők, melyeket önállóan is tudnak majd használni és továbbfejleszteni. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület ismét bebizonyította számomra nagyszerűségét és egyediségét, mivel olyan tevékenységeket folytat melyek nélkül rengeteg élménnyel, sikerrel, barátsággal, tapasztalatcserével, képzéssel és lehetőséggel lennénk szegényebbek.
Ez úton is köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a barátságot, az emberséget és a felejthetetlen élményeket!
Fábián Gábor (függetlenfilmes)


Művészbejáró

Márciusi rovatunkban Ádám Tímea, a Heves Megyei Önkormányzat Gyermek – és Fogyatékosok Otthonának munkatársa mutatja be az Egri Szín-Folt Műhely művészeit!

Rózsaszín és ragadós…

Színjátszó szakkör 2002-től működik az MSMME Egri Műhelyén belül. Jómagam aktív segítőként 2007. októbere óta vagyok tagja a Szín-Folt Műhely színjátszó csoportjának. Ebben az évben vette át a szakkör vezetését Szél Anikó színésznő, aki a csoportba járó tanulásban- és értelmileg akadályozott fiatalokkal rögtön megtalálta a hangot, ők pedig szívesen jártak a heti egyszeri alkalommal megtartott foglalkozásra.

A 2007-2008-as évad az ismerkedés jegyében telt. Ekkor a művészeti csoport hagyományait követve prózai darabbal kísérleteztünk, Petőfi Sándor János Vitéz című költeményéből adtak elő részletet a fiatalok. Az igazi áttörés azután következett, amikor Ancsa (Szél Anikó) új ötlettel állt elő: csináljunk mozgásszínházat! Ekkor már a csoport tagjait mi, vagyis a Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékosok Otthonából járó fiatalok és két segítő alkottuk. Ötletét kétkedve fogadtuk, bár éreztük, hogy az addigi próbálkozásaink inkább betanult, mint szívből jövő produkciók voltak. Tehát belevágtunk az új feladatba: ismerjük meg a számunkra addig ismeretlen önkifejezési módot!
Az új színművészeti ág bevezetéséhez természetesen már jött Ancsa ötlete a darabbal kapcsolatban is, játsszuk el a Hófehérkét! Kolléganőmmel kétkedve fogadtuk, hiszen már sok-sok sérültekből álló művészeti csoport előadásában megtekintettük a klasszikus mesét, ezért kissé elcsépeltnek ítéltük meg. De Ancsa a főnök…, így belevágtunk. A fiatalok is húzódoztak, mindaddig, míg ki nem osztotta a szerepeket: Hófehérke az egyik segítő (e sorok írója), a gonosz királyné a másik segítő. Akkor még nem is gondoltuk, hogy érzelmi motivációként fogunk működni. Elkezdődtek a próbák. „Gyerekeink” kezdetben ódzkodtak mindenféle mozgásos megnyilvánulástól, de amikor látták, hogy Timi és Marika néni is legalább olyan béna és esetlen a mozgásformák megtanulásában, akkor már ők is szívesebben tanultak, gyakoroltak próbáról – próbára. Ez volt az az év, amikor igazi csapattá formálódtunk. A rengeteg nevetés, viccelődés, próbálkozás, kínlódás meghozta a nem is várt eredményt. Már nem egy színjátszó csoport voltunk, hanem egy olyan csoport, ahol sérültek és épek, fiatalok és felnőttek úgy dolgoznak együtt, hogy nem csak az előadásért, hanem egymásért is „kiállunk”. Elcsépelt fogalom, de „gyerekestül”, kísérőstül, csoportvezetőstül egy család lettünk és megszerettük egymást. Tanultunk tiszteletet, elfogadást, türelmet és kitartást. Azt, hogy az új dolgokban mindig új lehetőség is van, azt, hogy mi felnőttek a saját magatartásunkkal, szeretetünkkel mennyire formálhatjuk a körülöttünk élő fiatalokat. Fantasztikus néhány hónap volt! Meg is jött a várva várt eredmény: a közönségnek tetszett az előadás! Úgy tűnik, jó úton haladunk…

A következő évben intézetünkből még több fiatal jelentkezett a színjátszó szakkörre, ők is szerettek volna a csoportunkhoz tartozni. Természetesen mi ennek nagyon örültünk, és tárt karokkal fogadtuk őket. Az új kihívás a Rómeó és Júlia című musical feldolgozása lett. Gondolom, senkinek nem kell bemutatni a darab zenéjét. Tehát ahogyan számtalan embert, minket is magával ragadott a zene, a történet. Leírhatatlan lendülettel vágtunk bele a munkába. Mindannyian vártuk a szerdai napokat, amikor próbálhattunk. Mi kísérők már háttérbe vonulva, kis szerepekkel segítettük a gyerekeket. Ekkor már ők is szívesen vállalták a főszerepeket, önbizalommal, akarással telve tanulták a koreográfiát. Év közben több egri, városi rendezvényen adtunk elő a darabból részleteket. Ezen alkalmakkor - és talán nem tűnik túlzásnak - a szarvasi fesztiválon is óriási közönségsikerünk volt. Ez sokat jelent az ép társadalomban élőknek is, hát még a mi, sok esetben intézményi keretek között szocializálódott fiataljainknak! Mindennél többet!

Természetesen idén is készülünk valami újdonsággal. Azonban nem csak ez a fontos. Azt gondolom, pedagógusként és emberileg mindent megkaptam a „gyerekeimtől”, amit egy ilyen területen dolgozó ember kaphat érzelemben, munkában, kitartásban, ragaszkodásban és megbecsülésben egyaránt. Jó volt megélni, hogy közös munkával milyen rejtett értékeket tudunk felszínre hozni fiataljainkból és magunkból egyaránt.
Nagy - nagy köszönet jár ezért a szakkör vezetőjének és - büszkén mondhatom - barátunknak Szél Anikónak, aki alkalmassá tett minket arra, hogy képesek legyünk megmutatni magunkat, másságunkat.
Lehet, hogy túl „rózsaszínnek és ragadósnak” tűnik írásom, de csak azt tudom kívánni minden szakmában dolgozó kollégámnak, hogy éljék meg ezt a rózsaszín és ragadós érzést a munkájuk során - akkor már érdemes volt sérült emberekkel fogalakozni!
Nekem ezt jelenti (és remélem velem együtt minden tagjának) az egri Szín-Folt Műhely színjátszó szakköre.

Ádám Tímea, színjátszó szakkörös és fejlesztő pedagógus, Eger


Ne felejtsétek átállítani az órákat, időben tessék megérkezni az Egyesületi programokra!!!J
Üdv: Dórike

2011. március 28., hétfő

Programterv - Újratöltve

Mint azt legutóbb írtam, tavaszodik…

Aztán mégis visszaköszönt még a tél egy időre, s úgy tűnik, csak most, március utolsó napjaiban mondhatjuk el, valóban kisütött a nap. Napfény szűrődik be az egyesületi iroda ablakán is… mégis borús a hangulatom.
Az Egyesület helyzete, a mindent – legalábbis programjainkat és létünket – meghatározó anyagi bizonytalanság mit sem változott az elmúlt hónapokban. Ezért is szükséges a 2011. évi kulturális programterv újragondolása…

Sok mindent terveztünk ez évre, ugyanolyan lelkesedéssel láttunk a megvalósításhoz, mint korábban – némely dolgot meg is csináltunk – és látjuk már azt is, mi az, amit még be tudunk vállalni. Ám lehetőségeink végesek…

Előbb az utóbbi évek leglátogatottabb egyesületi festménykiállítását szerveztük meg Egerben, majd a hagyományosan ugyanitt rendezett képzés keretében 36 résztvevő merült el a művészetek tengerében. Mi is volt ez? A művészetek hete – ahogyan a filmesek megfogalmazták – vagy művészet határok nélkül – tekintve, hogy a magyarok mellett lengyel, német, török, francia és bolgár kollégák is közreműködtek a műhelymunkában. Életünk a tánc – ezt érezték Botond Béla tanítványai, Kepes nyomdokain jártak a képzőművészek, fény és árnyék járta be a Pinceszínházat. A speciális szakmai tanfolyam sokat követelt (leginkább kitartást) és sokat adott (leginkább lehetőséget), azoktól illetve azoknak, akik élni tudnak vele, s akik adták magukat. Motion and emotion.
Tartottunk még egy előkészítő megbeszélést a lengyel, francia és dán kollégákkal, melyen egy nemzetközi táncműhely megszervezését véglegesítettük. Jóreménység szerint a projekt eredménye a pécsi fesztiválon lesz látható.

Pécs! A kulturális fesztivál korábbiakban közölt időpontja módosult, – mint fentiekben említettem, bizonyos tényezők miatt alkalmazkodnunk kell a lehetőségekhez – egy héttel korábban „látszunk” majd a mediterrán hangulatok városában: Játszva látszom – Speciális Művészeti Fesztivál 2011. június 23-27. Pécs.
Bejelentkeztek már dán, francia és lengyel csoportok a programsorozatra, – a fesztivál keretében konferenciát, kiállításokat, koncerteket szervezünk, bízva abban, hogy tudunk meglepetést szerezni a résztvevőknek – és április elején megjelenik a magyar nyelvű felhívás is, melyet egyesek már hiányoltak az elmúlt napokban. Vannak még eldöntetlen kérdések…

Korábban regionális kulturális találkozók előzték meg az országos rendezvényt, melyekről ez évben le kellett mondanunk – részben legalábbis, mert az Egyesület nem tudja támogatni ezek rendezését. Ennek ellenére tagintézményeink közül néhányan felvállalták a szervezést, így mégiscsak lesz fesztivál pl. Orosházán május 11-én.
Ugyancsak módosítanunk kellett az eredetileg áprilisra tervezett színkottás zenei tábor időpontját, korántsem olyan egyszerű ugyanis egyeztetni a Nemzeti Színkottás Zenekar fellépéséhez kapcsolódó igényeket. Gondoljunk csak bele, szállás és étkezés a tagok részére, fellépési lehetőség az adott helyszínen, ezúttal Gyöngyösön, egy gálaest megszervezése más fellépőkkel, továbbá egyeztetés a meghívott vendégművésszel, és… nem sorolom tovább.
Mindenesetre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a terv megvalósul: IX. Színkottás Zenei Tábor, 2011. május 9-13. Gyöngyös, ezen belül május 12-én a Nemzeti Színkottás Zenekar koncertje St. Martinnal a Gyöngyök-ben.

Jő április hava… többen azt mondták az elmúlt hetekben, talán fel kellene adni, én viszont azt gondolom, már nincs mit veszíteni. Még egy lépést meg kell tennünk… Hívunk hát mindenkit, tagokat és nem tagokat egyaránt, hogy jöjjenek el a pécsi speciális művészeti fesztiválra!
Ott kell legyünk mindahányan: sérült alkotók, segítők, felkészítők, intézményvezetők.
Akik nem jártak még az MSMME fesztiváljain, azoknak azért, hogy megismerjék ezt az életérzést, megismerjék a megmutatkozás e nem mindennapi lehetőségét – addig, amíg mód van rá. Így megtudhatják, mit veszíthetnek.
Akik évek, évtizedek óta részesei a Speciális Művészeti Műhely fesztiváljainak, azoknak azért, mert tudják, életük szerves része e nagyszerű esemény, örömünnep, amit nem hagyhatnak ki – s talán ez lesz az utolsó ilyen. Ők már tudják, mit veszítenek.
2011… Pécs… Fesztivál… A vég jön el, vagy új kezdet elé nézünk???

2011. március 21., hétfő

A művészetek hete - a hetedik művészet


A hetedik művészettel ért véget a művészetek hete Egerben, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület hagyományos speciális szakmai továbbképzésén. Egy nagyon intenzív és sokoldalú hét van mögöttünk, mely - véleményem szerint - minden oldalról sikeresnek mondható. Az Egyesület életében először indult filmes továbbképzés, melynek megtartására engem kértek fel a szervezők. Ezúton is köszönöm Elnök Úrnak és a művészeti vezetőnek a megelőlegezett bizalmat.


Ahogy már említettem, ez egy új kezdeményezés volt, ami magával hozta, hogy mindent az alapoktól kellett kezdeni és mindent a speciális képzésre kellett felépíteni. A filmkészítés már magában is nagyon nehéz és komplex feladat, ami a különböző művészeti ágak érintésétől és a technikai alapfeltételétől is függ. Célunk az volt, hogy a hallgatók kedvet érezzenek a filmkészítésre, hogy hazatérve munkahelyükön fogyatékkal élő társaikkal is megosszák ezt az ismeretet. A tanfolyamon részt vevők megismerkedhettek a dramaturgiával, a filmezés nyújtotta korlátlan lehetőségekkel és szabadsággal, a nehézségekkel, az alapvető videotechnikai ismeretekkel, képi látásmóddal, a kamerahasználattal, a forgatások aprólékosságával és hangulatával, a filmvágással és annak ritmusával, továbbá némi software ismerettel.
Az ország különböző intézményeiből öt és Lengyelországból egy hallgató vett részt a képzésen.


A hét első napja jobbára a személyes tapasztalatok megosztásával és az ismerkedéssel telt, így kedden már kissé oldottabb hangulatban tudtuk átbeszélni a filmkészítéshez elengedhetetlenül szükséges elméleti részt. Izgalmas volt a résztvevők sokszor eltérő irányból tett érdeklődése. Még a második nap délutánján - közkívánatra - elkezdődött a forgatás, amit a közös ötletekből összeállított forgatókönyv alapján kezdtünk. A film a speciális szakmai tanfolyam minden művészeti műhelyét megkísérelte bemutatni egy szórakoztató humoros etűd formájában.
Azt hiszem, hogy a forgatás hangulata mindnyájunkat magával ragadott, ekkor éreztem meg először, hogy egy új csapat, egy összetartó stáb van kialakulóban. A hét közepére már mindenki tette a dolgát, csodálatos érzés volt ebben a légkörben dolgozni. Olyan emberekkel zárt össze a sors ebben a pár napban, akikre nagyon büszke vagyok és büszke vagyok arra is megismerhettem őket.


Szerdán érkezett körünkbe Halmy György filmrendező, aki egy másik dimenzióra irányította a figyelmet. Az általa bemutatott világ a filmrendezés mélységeire irányult, az alkotó és az alkotásának összetett viszonyát egy előre kigondolt dramaturgia mentén bontakoztatta ki a hallgatóság számára. Az elsőre talán ijesztő sűrűségű ismeretek a rendező előadása után és az újabb közös forgatások végeztével nyertek értelmet. A csütörtöki napot szinte teljes egészében az utómunka határozta meg. A számítógépes folyamtok során mindenki megtapasztalhatta a vágás szabadságát, lehetőségeit, sokoldalúságát és megérezhette a film helyes ritmusának fontosságát.


Pénteken minden műhelyvezető, így én is megkíséreltem összefoglalni és bemutatni a hét során elvégzett munkát és annak eredményét, ami a mi esetünkben öt egyéni vizsgafilmből és a már említett közös rövidfilmből állt. Egymásért és a kialakult közösségért is szorítottunk. Az izgalmat tovább fokozta, hogy a filmkészítők mutatták be utoljára munkáikat, melyeket a képzés első alkalma miatt nem lehetett mihez mérni. Minden kétséget és fáradtságot kárpótolt a szinte berobbanó taps és ováció, ami a filmek vetítését követte. Nagyon kedves volt számomra, ahogy a hallgatók nevezték csapatunkat: "a filmkészítés workshop első fecskéi". 


A rendelkezésünkre álló egy hét nagyon kevés volt, de bízom benne, hogy az alapvető filmes látásmód kialakulhatott és hasznos ismereteket vihettek magukkal a résztvevők, melyeket önállóan is tudnak majd használni és továbbfejleszteni. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület ismét bebizonyította számomra nagyszerűségét és egyediségét, mivel olyan tevékenységeket folytat melyek nélkül rengeteg élménnyel, sikerrel, barátsággal, tapasztalatcserével, képzéssel és lehetőséggel lennénk szegényebbek.
Ez úton is köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a barátságot, az emberséget és a felejthetetlen élményeket!
Fábián Gábor, függetlenfilmes

2011. március 18., péntek

Műhely hírek online

m ű h e l y  h í r e k  o n l i n e
2011. február 25., összeállította: zsupos dóra


Műhely hírek online

Az MSMME műhely hírek online netmagazinja sérült alkotók művészeti tevékenységét mutatja be. Róluk, értük, nekik, nektek!

(H)arcok Festménykiállítás

(Fáradtan fekszel, nyúzottan ébredsz, telik a nap, múlik a hét. Most sajnáljalak?!)
Kedd reggel fél nyolc: vedd be a vitaminjaid, és százszor mondtam már, hogy ne idd éhgyomorra a kávét, mert hát egyébként is rossz a ketyegődnek, miért teszed tönkre még a gyomrod is? Igen, jó, tudom, megy a napi rutin, akár a 12-es busz a megállóból minden óra 14-kor.
Melódia. Mondhatnád azt is, hogy ezazzz, végre van mit csinálnom, volt miért felkelni, a ruháidat sem feleslegesen válogattad össze, nem mellékesen most nem te költesz rezsire. De te, igen TE! Mit csinálsz? Nyűglődsz. Miért? Hahh, miért nem. A főnököd cseszeget, a munkatársnőd megint rajtad lóg, ez a zakó meg valahogy még sem olyan tuti a vadonatúj királykék menedzser cipőddel.
Örülök, hogy elégedett vagy teljes mértékű elégedetlenségeddel. Borostás arcod a tükörben. A szánalmas szélmalomharcod az élettel. Nem, ennek semmi köze a küzdelemhez Don Quijote!
Egy Bűvész, egy Illuzionista, a Fekete Bohóc, egy Hideg Mosoly, Szerelmespárok, a Horgász srác és a Barátok. Vászonról lekacsintó boldogságpacák, melyek igenis saját (H)arcaikat vívják. Hogy hogyan?
Ugyan már... Azt hiszed, Van Gogh-ot zavarta, hogy csak fél füllel tud fülelni? Vagy Goyát érdekelte, hogy siket? Dalít meg talán csak a saját egója zaklatta volna fel meg egy Andalúziai kutya…
Az én művészeim is fogyatékkal élnek. Ki egy kicsit súlyosabbal, ki egy kicsit gyengébbel. Sérültek. Kimondtam. És?! A művész az művész. Nem több. De nem is kevesebb.

Mindennapos harcok. Enyém. Tiéd. Kié?
Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület. Szín- Folt Műhely (H)arcok festménykiállítás. Eger. 2011. február 7-március 4. Agria Park Galéria.



Hangoskodók

Az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány színjátszói és a Hangadók zenekar egy nemzetközi projekt résztvevőjeként Budapesten lépett fel a TIT Kossuth klubjának épületében. A FOCAL elnevezésű programban sérült alkotók munkái kerülnek kiállításra, többek között rajzok, festmények, kisplasztikák szereplésével! A tárlat egy hónapig tekinthető meg!
Gratulálunk fellépésükhöz!


„Szóla Hunor: Itt maradjunk!
Tanyát verjünk, itthon vagyunk…”

2011. május 19-én megelevenedik előttünk Ősapáink népvándorlása, egy a Honfoglalás korát idéző egész napos program alkalmából. Korhű jelmezek és árpád kori mondák sokasága tárul elénk Tordason, a második alkalommal megrendezésre kerülő, nagysikerű „Időutazás” program keretében!
Levédia, Etelköz, Tordas…


Arcok a múló időben

Fábián Gábor fotográfus kiállítása 2010. december 3-án került bemutatásra Zsirán, mely fotók reményeink szerint az MSMME nemzetközi kulturális fesztiválján Pécsett is kiállításra kerülnek majd! A képeken a zsirai szociális otthon lakóinak portréi tekinthető meg!
Fekete. Fehér. Sötét. Világos.
Fényesség:



Művészbejáró

Előző hírlevelünkben a szolnoki Liget Otthon színjátszóival ismerkedhettünk meg. Most folytatásképpen az intézmény tánccsoportjától tudhatunk meg kulisszatitkokat!

A Liget Otthon tánccsoportját 2006. telén vettem át kolléganőmtől, Szász Klárától, aki hosszú éveken át foglalkozott a fiatalokkal. Ebben az évben intézetünk karácsonyi ünnepségén debütáltunk az első általam készített rock&roll koreográfiával, mely formáció három táncospárra készült.

Ettől kezdve megragadtuk az összes fellépési lehetőséget, így minden évben táncolunk a Liget Otthon farsangi bálján, az országos kulturális fesztiválokon, helyi sport- és művészeti rendezvényeken, intézményi megnyitó- és évfordulós ünnepségen / Napvirág Lakóotthon 5 éves évfordulója , Tiszavirág Lakóotthon ünnepélyes átadása – 2008. /, de megfordultunk már az ÉFOÉSZ budapesti szervezete által megrendezett táncversenyen is, továbbá szintén az ÉFOÉSZ által megtartott szolnoki családi napon és megtisztelő felkérést kaptunk a Eunice Kennedy Shriver emlékére rendezett gálára is Budapesten.
Jelenleg a soron következő farsangi bálunkra, azt követően pedig a Liget Otthon 20 éves évfordulós ünnepségére készülünk. Természetesen idén is részt veszünk a kulturális fesztiválon, Pécsett, további terveink között szerepelnek a szolnoki rendezvényeken és intézményi ünnepségeken való fellépések is.

Repertoárunk:
2006.
rock&roll formáció / 1 / – karácsonyi ünnepség
2007.
bécsi keringő / 1 / -  karácsonyi ünnepség
2008.
revü – paródia – farsang, Napvirág Lakóotthon 5 - éves évfordulója
bécsi keringő – Napvirág Lakóotthon 5 éves évfordulója, kulturális    fesztivál / Tatabánya /
rock&roll formáció  / 2 /– Tiszavirág Lakóotthon megnyitó ünnepsége
rock&roll formáció  / 3 /– karácsonyi ünnepség
2009.
rock&roll formáció / 3 / - farsang, kulturális fesztivál / Debrecen /
rock&roll formáció / 4 / - farsang, kulturális fesztivál / Debrecen /
country - farsang
cha-cha-cha – Liget Otthon SE regionális sportnap, házi ki-mit-tud?
rumba – karácsonyi ünnepség
2010.
rumba – ÉFOÉSZ Táncverseny /Bp./, farsang, kulturális fesztivál /Szarvas/
cha-cha-cha – ÉFOÉSZ Táncverseny /Bp./, farsang
pom-pom-os tánc- farsang
jive – farsang, kulturális fesztivál /Szarvas/, Esélyegyenlőség napja /Szolnok /, Eunice Kennedy Shriver tiszteletére szervezett gála,/ Bp./
bécsi keringő / 2 / - karácsonyi ünnepség

Auksz Ágnes, Szolnok

2011. február 15., kedd

(H)Arcok

Tegnap megnyílt az Egri Műhely festménykiállítása (H)Arcok címmel az Agria Park Galériában…

(H)Arcok… (H)Arcaink… volt egy ilyen fesztiváli mottónk is néhány éve, már akkor is kifejező volt, most még inkább, amennyiben mindennapi küzdelmeinkre gondolok. Mindennapi harcainkra, beleértve e többes számba sérült embertársainkat és az intézményi munkatársakat éppúgy, mint az intézményeket és magát az Egyesületet. Küzdünk azért, hogy megmaradjunk…

Lassan vége a télnek, de vajon kitavaszodik e számunkra? Mi mindenesetre mindent megteszünk, hogy így legyen, hogy legyen Egyesület 2011-ben is.
Pályázatírással teltek az elmúlt hetek, NCA–, NKA–, és más pályázatok sorát adtuk be, melyeknek eredménye, s ezáltal létünk, májusra eldől. Kellő támogatottság esetén különleges fesztiváli programot tervezünk Pécsre – időközben ugyanis kézhez kaptuk Páva Zsolt polgármester Úr levelét, melyben a város fogadókészségéről biztosít bennünket, ezzel véglegessé vált, hogy ez évi nemzetközi kulturális fesztiválunk helyszíne Pécs, a Pécsi Nemzeti Színház lesz –, nemzetközi alkotótábort Tatára, és van még egy két ötlet a tarsolyunkban…

Január végén számot vetettünk az elmúlt évvel, mely számvetést hamarosan tagjainkhoz is eljuttatunk, majd áprilisban az Egyesület Küldöttgyűlése elé tárunk. A számadatok beszédesek…
Tagjaink közül néhányan elhagytak bennünket, mások új tagként léptek sorainkba – közel 120 intézménnyel, alapítvánnyal, egyesülettel tartjuk a kapcsolatot.
Postáztunk az idei első Műhely Híreket, – no meg a tagdíjszámlákat –, munkánk folyamatosan nyomon követhető az online hírlevélben és a blogon. És mivel Novák Péter megmondta, hogy a Facebook a jövő záloga, ott vagyunk a Facebook-on is, hírekkel, eseményekkel…

Programtervünk első eseménye épp zajlik… Február folyamán megtekinthető az Egri Műhely alkotóinak festménykiállítása az Agria Park Galériában. Sokan voltak a tegnap esti megnyitón, – köszönet az egri Terra-Kotta Zenekar tagjainak, hogy műsorukkal színesítették színfoltos tárlatunkat – és sokan láthatják még a képeket, tekintve, hogy több ezren fordulnak meg nap mint nap a plázában. Megint mi vittük el a kultúrát oda, ahol tömegek vannak.

Tavaszodik… Jön március, s vele a továbbképzés sokak által várt hete. Pályázatokat írunk, folytatjuk pécsi tárgyalásainkat, s a fesztivál előkészítését, szervezzük a tanfolyam programját.

És a NESZ-ről sem feledkezünk meg…

2011. február 13., vasárnap

Műhely hírek online

m ű h e l y  h í r e k  o n l i n e
2011. február 4., összeállította: zsupos dóra


Műhely hírek online

A Magyar Speciális Művészeti Műhely online hírlevelét látod jelenleg monitorodon! Hírlevelünkkel gyorsan és egyszerűen informálódhatsz az értelmileg sérült emberek művészeti tevékenységéről, az Egyesület és tagintézményeinek művészeti csoportjairól, rendezvényeiről, programjairól! Érezd magad otthon nálunk!

A XXI. század már el sem képzelhető számítógépek és internet nélkül. Klikkek egész sorozatával irányíthatjuk életünk. Rendelj kaját online, beszélgess msn-en, legyenek barátaid a közösségi oldalakon… és még sorolhatnánk!
Azonban az internet nyújtotta gyors szolgáltatások és információáramlás nem csupán az ép emberek sajátja. Személyes ismerőseim közül sokan élnek bentlakásos intézményekben, akik szintén mindennap használják a netet.
Az MSMME szeretné kiterjeszteni a hírlevél olvasói közösségét, és összegyűjteni az ellátottak e-mail címlistáját, hiszen a műhely hírek róluk is - nekik is szól!
Kérlek, segítsd munkánkat Te is azzal, hogy megküldöd azok e-mail címét, akiket érdekelhetnek híreink!


Fejtágítás

„Összességében elmondható, hogy a tanfolyam nem csak ismeretszerzésre, hanem csapatépítésre, sőt, megkockáztatom: kiégés ellen is remek dolog.” /Sári Adél/
„Én első alkalommal vettem részt ezen a tanfolyamon és véleményem szerint ahhoz, hogy fejlődni tudjunk (ahogy lakóinknál is a folytonossággal érünk el magasabb célokat), a továbbiakban is szükségünk van nekünk is fejlesztésre, újításra, 2011-re.” /Kósa Helga/

„Én a kézműves csoportban vettem részt, a csoport összetétele nagyon jó volt, igaz nem sokan voltunk, de ez talán nem is igazán volt hátrány, mert így a tanfolyamvezetőnek több figyelme adódott mindenkire.” /Silye Róza/

„Úgy érzem, rengeteget tanultam, nemcsak a minket tanító művészektől, de a többi szakmabeli résztvevőtől is. Különböző intézményekből érkeztünk, más és más tulajdonságokkal és adottságokkal. Egy azonban mindegyikünkben közös volt, hogy értelmileg akadályozott emberekkel dolgozunk. A munkánk során pedig igyekszünk értékes, tartalmas és hátrányok nélküli életet biztosítani valamennyiüknek.” /Farkas Nikolett/

Nos, csak néhány gondolatot idéztem a tavalyi akkreditált továbbképzés résztvevőitől, csupán kedvcsinálás céljából!
Felhívnám a figyelmeteket, hogy jelentkezéseiteket még mindig leadhatjátok az 5 napos kurzusra! Báb, zene és néptánc szekciókban sajnos nem indul a képzés, azonban a társastánc, színjátszás, filmkészítés és kézművesség szakkörökben még van néhány hely. Jelentkezési lapok letölthetőek: www.msmme.hu


(H)ARCOK – Enyém. Tiéd. Kié?

Egyesületünk 2011. évi kulturális programtervének első lépcsőfokához értünk! Az egri Szín- Folt művészeti műhely (H)ARCOK címmel nyitja meg festménykiállítását február 7-én az Agria Park Galériájában. Bár a hivatalos megnyitóra „szívküldi” Bálint napon, február 14-én 17.00 órakor kerül sor, azért minden művészetkedvelőt szívesen látunk az azt megelőző napokban is!


Digitális bennszülött

Februári hírlevelünket azt hiszem, kissé az internet privilégiumaira hegyezem ki. Teszem ezt az úgynevezett netgeneráció leszármazottjaként, kicsi lelkem teljes nyugodalmával!
Az MSMME pacifista kampányt indított az Indavideo.hu portálon, reflektálva a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) non-profit szervezet legújabb kisfilmjére (Nem rehabilitáció, emberlerakat).
Úgy gondoltuk mi inkább az értelmileg sérült emberek értékteremtő művészeti tevékenységét állítjuk a figyelem középpontjába! Nézzetek ránk minél többen!!!



Propaganda, széltében-hosszában

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület továbbra is a közök tudatát szeretné szélesíteni, melyhez igényes és könnyen használható felületet biztosít a Facebook közösségi oldal, keress ránk friss hírekért, exkluzív fotókért és filmanyagokért!
Hidd el, lájkolod majd te is!


Művészbejáró

Újonnan becsatlakozott olvasóink figyelmébe ajánlom Művészbejáró rovatunkat, mely hétről hétre egy-egy tagintézményünk művészeti csoportjait veszi nagyítólencse alá! A szolnoki Liget Otthonban két jelentősebb művészeti csoport működik, tánccsoport és színjátszók.
Aktuális sztárjaink az Otthon színjátszói! /Folytatása következik…/

A szolnoki Liget Otthon viszonylag fiatal intézmény. 1991-ben hozták létre enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőttek számára. A bentlakásos intézetben 39 főt gondozunk, s hozzánk tartozik még két lakóotthon is, amely további 23 főt jelent.

A színjátszó kört 1995-ben alakítottuk meg, főképp azért, hogy részt vehessünk a Speciális Művészeti Műhely fesztiváljain. Minden évben új darabot állítottunk színpadra.
1996. Csipkerózsika (mese)
1997. Baranyi Ferenc: A lónak vélt menyasszony (vásári komédia)
1998. Hans Sachs: A szatócs batyuja (vásári komédia)
1999. Hans Sachs: Gazduram kotlik (vásári komédia)
2000. Moliére: Danden György (komédia)
2001. Moliére: Képzelt beteg (komédia)
2002. Móricz Zsigmond: Dufla pofon (paraszt komédia)
2003. Moliére: Botcsinálta doktor (komédia)
2004. Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)
2005. Móricz Zsigmond: A zördög (paraszt tréfa)
2006. Hans Sachs: A csikóval vemhes paraszt (vásári komédia)
2007. Moliére: A fösvény (komédia)
2008. Török Rezső: Forog, vagy nem forog (paraszt komédia)

Jelenleg Goldoni: Két úr szolgája című művét tanuljuk.
Minden évben fellépünk a MSMME által szervezett országos fesztiválon, valamint tíz éve részt veszünk a szolnoki Globe Országos Színjátszófesztiválon drámatagozatos gimnáziumok mellett, illetve kétszer volt lehetőségünk a Művészetek Völgye rendezvényen, Taliándörögdön szerepelni.
2009-ben a „Forog vagy nem forog”-gal  megnyertük a szolnoki Amatőr Fesztivált, ami azért nagy szó, mert rajtunk kívül nem voltak sérült színjátszók a mezőnyben.
2010-ben a szolnoki Szigligeti Színház létrehozta az Ádámok és Évák Ünnepe című rendezvényt, melynek lényege, hogy középiskolák részvételével állítanak színpadra jelentős irodalmi műveket. A tavalyi évben „Az ember tragédiája” került megrendezésre, ahol 12 középiskola mellé minket is beválogattak. Az első színt mutathattuk be, melynek címe: A mennyekben. Előadásunkkal különdíjat nyertünk.
Az idén, szintén részt veszünk ebben a programban. Most bibliai történetek lettek színpadra alkalmazva. Mi a Tékozló fiú történetét adjuk elő. Akit érdekel az említett két előadás, megnézheti a Szolnok TV oldalán. ( a múlt évit még biztosan, az ideit majd később)

2008-ban Radó Denise a szolnoki Szigligeti Színházban megrendezte Nell Dunn: Gőzben című darabját, melyben a Dawn nevű sérült lány szerepére a csoportomból kérte fel a down-szindrómával élő Szabó Anikót. Anikó öt ismert színésznővel játszott együtt, akik nagy szeretettel segítették őt a próbák során, s az előadások alatt is figyelemmel kísérték. Hónapokig telt házzal játszották a darabot, amelynek sikeréhez Anikó is hozzájárult. A közönség külön megtapsolja őt, és volt rá példa hogy megállították az utcán azért, hogy gratuláljanak neki.

A színjátszó csoport összetétele az elmúlt évek alatt sokszor változott. Kiss Anikó, Vékási Imre és Burai Szabolcs azonban a kezdetektől benne van, valamennyi darabban szerepeltek. Köszönet nekik érte.
Mozsárné Tarjáni Erika, Szolnok


Paradox

Elköszönésképpen hallgassunk meg egy beköszöntőt Asztalos Zsolt, az elnökök elnökének tarsolyából!!!